Milyen tapasztalatokat hozott a járvány miatt bevezetett digitális oktatás? Mit tanulhatott belőle pedagógus, gyermek és szülő? Létrejöttek-e hasznos online tartalmak, módszerek? Hogyan ültethető át ez a tudás az újra induló mindennapi tanításba? Erről kérdezte a Karc FM Spájz című közszolgálati magazin műsora az Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoport vezetőjét, Csépe Valéria professzor asszonyt, pszichológust, akadémikust. A május 15-én elhangzott interjú meghallgatható a műsor honlapján (I. rész), szöveges változata pedig itt olvasható:
Mit hozott az elmúlt két hónap, a kényszer szülte online oktatás?
Nagyon érdekes dolgokat, egyrészt nagyon sok tapasztalatot. A felméréseket végző szakemberek még most összegzik az eredményeket, egyrészt a köznevelés rendszerében, tehát az általános iskolákban, középiskolákban, másrészt pedig a felsőoktatásban. Az egyik lényeges változás, ami számomra nagyon pozitív tapasztalat, hogy hogyan próbált meg mindenki a körülményeitől függően – már aki tudott, és erre azért még visszatérhetünk, hiszen eszközök nélkül nagyon nehéz az e-világban létezni – alkalmazkodni ehhez a helyzethez. Én rendkívüli módon csodálkoztam rá a pedagógusok erőfeszítéseire, a tanulókét természetesként éltem meg. De ne felejtsük el a szülők hozzájárulását sem! Ők támogatták gyermekeik részvételét a digitális térben zajló tanításban, tanulásban, nélkülük szintén nem valósulhatott volna meg az átállás.
Olyan természetesen említette a gyermekeket. Teljesen várható volt, hogy ők ezt kisujjból kirázzák?
Kisujjból nem, de azért csodálkoztam a gyermekeken a legkevésbé, mert az elmúlt 6-8 évben mélyreható változások következtek be a körülöttünk lévő világban, még a „kisiskolás”, 6-10 éves korosztályban is, akiknél persze minden felmérés kimutatja, hogy nehezebben alkalmazkodnak. Rájuk is úgy tekintettünk korábban, mintha még ráérnének kapcsolatba kerülni a digitális eszközökkel, miközben a tapasztalatok, felmérések azt mutatják, hogy ők is használják ezeket – már ahol ezt a családi háttér lehetővé teszi –, például az okostelefonok világába is sokkal korábban kapcsolódnak be, mint régebben. Tehát az eszközökhöz való természetes viszonyulás és a gyermekkor rugalmas gondolkodása egy rendkívüli vonzalmat hozott létre a digitális világ iránt, és a gyermekek nagyon hamar alapkészségekre tesznek szert ezen a téren, ami persze nem jelenti még azt, hogy már értő eszközhasználók lennének. A pedagógusok számára ez egy kényszer szülte, rendkívüli helyzet volt, ami egyszerűen fantasztikus energiákat mobilizált.
Mennyire volt eszközigényes ez az időszak? Mi a helyzet akkor, ha otthon a családban egyáltalán nincsen laptop vagy tablet, vagy csak egy van és meg kell osztozni rajta?
Ott probléma van. A hátrányos helyzettel sajnos együtt jár, hogy nincs megfelelő eszköz. A felmérések azt mutatják, hogy a telefonokon is elérhető, egyszerűbb kapcsolatteremtési lehetőségek – mint például a Facebook Messenger üzenőrendszere – voltak a legkönnyebben hozzáférhetőek és a legnépszerűbbek. De az osztálytermi munkába történő bekapcsolódás, a pedagógus és a tanuló közötti együttműködés, megbeszélés, konzultáció, interakció valóban eszköz- és szoftverigényes is. A Klebelsberg Központ adatai szerint körülbelül kétezer gyermeket egyáltalán nem lehetett elérni. Ahol ilyen eszközök nincsenek, ott maradtak a hagyományos módszerek, például a feladatok papíron való továbbítása. A helyzetből pedig az is következik, hogy ahol a gyermek a szülőktől nem vagy nehezen tud otthon segítséget kapni, ott lesz lemaradás, amit majd szeptembertől be kell pótolni.
A másik nehézséget a mindennapi élet megszervezéséből adódó szülői frusztráció jelenti, hiszen az iskolás korú gyermekkel rendelkező szülőknek otthon a munkahelyi feladataik ellátása mellett a család étkezéséről, a bevásárlásról és sok minden egyébről is gondoskodniuk kell, és még pedagógiai feladatokat is el kell látni. Ez egy nagyon nehéz helyzet, de úgy néz ki, hogy azért a jól működő családok átugrották ezt a lécet. A lemaradók viszont valóban nagy problémát jelentenek, és a vészhelyzet után meg kell tudni oldani, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek is hozzáférjenek a megfelelő eszközökhöz. Például a Klebelsberg Központ most is sok olyan eszközzel rendelkezett, amelyeket kölcsön tudott adni. A másik kérdés, hogy van-e internet-hozzáférés, tehát széles sávú internet. A digitális eszközök használatában az internet olyan, mint mondjuk az elektromos áram a háztartási gépeinknél. Hiába van mosógépem, ha nincs elektromos áramom, és hiába van laptopom, ha nincs internetem, nincs legalább egy olyan digitális pont, ahol le tudnám tölteni azt, amivel dolgozni fogok. Tehát ez a helyzet nem új problémákat hozott létre, hanem úgy működik, mint egy nagyító. Sokkal jobban látjuk a vészhelyzet előtt is már létező problémákat.
Mennyire tudtak kreatívak lenni, online tartalmakra támaszkodni a pedagógusok?
Arra tudtak támaszkodni, ami van. Itt többféle szintről beszélünk, s ezek sokszor összemosódnak a különböző interjúkban, újságcikkekben. Az egyik szint az adminisztráció, például az e-napló vezetése, a másik a tanítás, az osztálytermi munka megszervezése. Itt vannak olyan rendszerek, amelyeket eleve lehetett használni, ilyen például a Google Classroom és társai. Egy másik szintet jelentenek a tanítást, tanulást támogató digitális programok. Ezen a téren most nagyon sok lehetőség nyílt meg ingyenes hozzáféréssel a vészhelyzetre tekintettel. Igen ám, de a pedagógusnak nagyon fontos támpontok kellenek ahhoz, hogy hogyan kell ezeket a programokat használni. Időnként egészen egyszerű dolgokról van szó. Látjuk a mi projektünkben is két digitális programnál – az egyik az angol nyelv, a másik a matematika tanítását-tanulását, a tudás elmélyítését segíti elő –, hogy mennyi instrukciót kell adni, egész nap hogyan kell rendelkezésre állnia a kollégáimnak ahhoz, hogy az elakadó pedagógust segítsék.
Tehát a tapasztalatok alapján ki kell tudni majd alakítani egy olyan rendszert, amely útmutatást jelent ahhoz is, hogy milyen eszközöket, programokat ajánljunk. Nem elég megadni a linkeket, hogy hol jelentkezz be, hogy tudd használni az adott digitális tankönyvet, programot, mert ez most egyszerre túl sok. Említettem a Google Classroom-ot, de legalább négyféle olyan digitális platform van, amelyen keresztül a személyes jelenlétet biztosítani lehet. Azok az iskolák alkalmazkodtak jól, akik egyet választottak, nem pedig négyfélét. Én ezt tudom felnőttként – elég kompetensen az e-világban –, hiszen négyféle platformot használok. Hasonlóak, de nem ugyanazok, s ez rendkívül megterhelő. Tehát összességében nem állt minden rendelkezésre, de elég sok minden igen. Rendkívül kreatív megoldások születtek, nekem a kedvencem az, ahogy a művészeti órákat tartja nagyon sok pedagógus, mestertanár az online térben. Ott van a képernyőn a gyerek, aki otthon hegedül, és a tanár a saját gépénél ülve irányítja, támogatja. Ugyanezt meg lehet csinálni a tánc, a testmozgás és sok minden más tevékenység esetében is. Fantasztikus megoldások születtek. Most majd az lesz a feladat, hogy ezeket a jó példákat összegyűjtsük annak érdekében, hogy mindenki megismerhesse a jó gyakorlatokat. Nagyon fontos, hogy azt a sok kreatív ötletet, terméket, amely született, átadjuk mindazoknak, akiknek ez nem jutott eszébe vagy nem volt rá lehetősége.
Kíváncsiak erre a pedagógusok? Szeretnék ezt, akarják ezt? Felkészítették őket erre?
Igen, kíváncsiak. Nem, nem készítették fel őket erre, de most már szeretik. Nekem az a benyomásom, hogy aki ezzel a helyzettel sikeresen megküzdött, az most már nagyon szeretné a digitálisan támogatott oktatást. Megmondom, miért. Említettem a honlapunkon elérhető angol- és a matematikatanulást segítő programokat, amelyeknél rendkívüli visszajelzéseink vannak a gyerekektől, hogy mennyire szeretik használni ezeket, a pedagógusok pedig elmondják, hogy a gyerekek jobban tanulnak, leköti őket a feladat, nem unják. Tehát a digitális megoldások egyfajta változatosságot jelentenek, s egyben egy megnyíló másik világot és a szakmára felkészült, alkalmas pedagógus számára nagyon pozitív visszajelzést is. Biztos vagyok abban, hogy sokan meg tudják majd tartani az elért eredményeket, vagy ha már ebbe beletanultak, tudják alkalmazni szükség esetén, például, ha egy gyermeknek betegség miatt tartósan otthon kell maradnia. Most megtanulták, hogy miként tud a tanuló bekapcsolódni az órai munkába, hogyan tudja a feladatokat elvégezni, és nem csak arról van szó, hogy valaki lefényképezi a feladatot és elküldi neki.
Új kompetenciák alakultak ki, vagy erősödtek meg. Én azt gondolom, hogy sok pedagógus tudja majd alkalmazni a megismert digitális lehetőségeket. Közben van olyan felmérés is, amely szerint például a felsőoktatásban a hallgatóknak mintegy 40 százaléka örült a digitális átállásnak, 60 százalékuk nem, mert unalmasnak tartotta. De ez mindig attól függ, hogy a digitális térben hogyan oldjuk meg a tanítási-tanulási feladatainkat, milyen programokat használunk. Bizony a tanulást támogató programokból sokkal többre lenne szükség, a használatukra vonatkozó tapasztalatokat, módszertani ismereteket pedig rendszerezni kellene!
Pontosan az Önök projektjének feladatai között szerepel a pedagógusok digitális felkészítése is. Van bármi ilyesmi a pedagógusképzésben?
Hát egyelőre nincsen, és még sok minden hiányzik a pedagógusképzésből a digitális pedagógia, s ugyanígy tanulástudományok területéről. Ha valaki ellátogat az Oktatás 2030 honlapjára, akkor rendkívül izgalmas dolgokat talál. Egyrészt megtalálja azt a két programot, amelyeket most már sok ezer gyermek és több száz iskola sikerrel használ. Hangsúlyozom, hogy ezeket nem a pedagógus helyett és nem a hagyományos tanítás helyett ajánljuk, hanem mellette, támogatásként. Fantasztikus visszajelzéseink vannak azon a két területen, ahol kipróbáltuk, hogy miként működik a gyakorlatban a digitálisan támogatott oktatás. Emellett készítünk támogató füzeteket, amelyek szintén digitálisan elérhetőek lesznek. Például olyan tantervi és módszertani útmutatókat, amelyek segíthetik az új kerettantervek alkalmazását. És még egy nagyon fontos dolgot fejlesztettünk, amelyet most szeretnék először megosztani a nyilvánossággal: ez az úgynevezett Okostanterv, amelynek egyik része már megismerhető a honlapunkon. Ez az a digitális felület, amelynek segítségével annak idején az alaptanterv tervezetét és a kerettanterveket készítettük. A fejlesztői felület, amelynek tantervelméleti, összehasonlító statisztikai szerepe is van nem a gyakorló pedagógusoknak készült, ezért erről kevesebbet beszélnék. Sokkal érdekesebb – és ez menet közben derült ki számunkra is –, hogy a felhasználói változatot a pedagógus is használni tudja majd a munkája során. Így alakult ki a helyitanterv-tervező program, amelyet most kezdtek kipróbálni a projekttel együttműködő iskolák. Ők azt tesztelik, hogy a programunkkal hogyan lehet a kerettanterveket a helyi tantervi szintre lebontani és az egész rendszerbe építeni. A program rengeteg időt takarít meg a pedagógusnak, tudja szervezni az iskola, az osztály szintjén, össze tudja hangolni a témaköröket, tevékenységeket. Azt gondolom, hogy ez a projektünk egyik legkreatívabb terméke. Ezen kívül készülnek azok az oldalak, amelyek részletesen bemutatják, hogy a digitális világban mivel, hogyan kell dolgozni. És van még egy büszkeségem: a régi hagyományos informatika helyett kifejlesztett digitális kultúra tantárgy.
Mennyiben más ez, professzor asszony, hogy ha már megemlítette? Mennyiben tud újat mutatni a hagyományos informatika tantárgynál?
Már a névváltozás is egy fontos üzenettel bír: a digitális kultúra ma már az egyetemes emberi kultúra része és nem választható el az élet különböző színtereitől. Most ezt a koronavírus okozta helyzet is megmutatta. A gyermekeink a digitális térben tanulnak, ahogy mi is itthonról dolgozunk, a beszerzéseinket, az adóbevallásunkat és sok minden mást online intézünk. Éppen ezért egy, a digitális állampolgárságra felkészítő tantárgyat fejlesztettünk, mivel a mai információs társadalomban létfontosságú kompetenciák kialakítására van szükség. A fő cél az, hogy a digitális világ használatára, önálló megismerésére készítsük fel a gyermekeinket. A régi informatika szemléletének nem ez volt a lényege, s arra koncentrált, hogy az informatikai eszközök miből állnak és hogyan épülnek fel. A mi szemléletünk az, hogy hatékonyan tudunk olyan eszközökkel is dolgozni, problémát megoldani, amelyeknek a működési elvét, felépítését nem ismerjük.
A másik fontos terület az úgynevezett digitális írástudás, amely olyan rohamléptekben fejlődött, hogy már a kicsiknél is el lehet kezdeni, harmadik osztálytól. A digitális kultúra tantárgyban sok minden benne van, az infografikák készítésétől a robotok programozásáig, és hogy hogyan lehet ezeket problémamegoldásra használni. Mik azok az algoritmusok, amiktől mindenki megijed? Elmondom, mi a legegyszerűbb algoritmus: egy étel receptje. Mivel kezdek, hogy folytatom, mikor mit teszek bele és mikor zárom le. Rendkívül motiváló, ha a digitális környezetben tervezhetik a gyermekek a különböző folyamatokat, próbálkozhatnak, tesztelhetik és ehhez kapcsolódva megismerik, hogy milyen információs technológiák léteznek. És ez az a tantárgy, amely aztán a későbbiekben megalapozza az eszközhasználatot a többi területen is. Olyanokon is, amelyekre korábban senki nem gondolt, hogy például ezeket a technológiákat lehet használni az irodalom, az ének, a földrajz tanításában tanulásában, és persze sok más területen is, hogy más oldalról közelítve segítsék a tudás felépítését. Fantasztikus kollégák fejlesztették ezt a tantárgyat és nagyon sajnáltam, hogy a Nat és a kerettantervek körüli – időnként nem szerencsés stílusú – viták mellett egyszerűen elsikkadt az, hogy itt valami egészen újat terveztünk, javasoltunk, s ezt el is fogadták. A vészhelyzet bebizonyította, hogy jobban szükség van rá, mint valaha.
Hogyan tudjuk ezzel a tantárggyal együtt a most nyert tapasztalatokat átültetni majd a jövő iskolájába? Egyáltalán mit jelent az, amiről Ön is beszélt, hogy digitálisan támogatott oktatás? Mi ennek a lényege?
Például a már említett helyitanterv-fejlesztő program összekapcsolható az oktatásszervezés elektronikus rendszerével (KRÉTA), amihez hozzárendelhetők azok az oktatási anyagok, amelyek a Nemzeti Köznevelési Portálon elérhetők, vagyis egy nagy rendszerről beszélhetünk. A másik nagyon fontos aspektus, hogy csak a digitális eszközökkel érhető el a személyre szabott oktatás ott, ahol nincs kéttanítós gyakorlat. Ezekkel a programokkal különböző feladatokat lehet adni a haladás üteme szerint, meg lehet nézni, hogy hol akadnak el rendszeresen a gyerekek, akik így személyre szabott segítséget kaphatnak. Sőt, a mai szoftverek többsége menet közben méri a teljesítményt is, tehát a tanulás követhető, a gyermek és a szülő számára is rendelkezésre áll az az információ, hogy egy-egy adott tantárgynál a tanuló hol tart a tudás megszerzésében, miben van lemaradva, mi az erőssége és gyengesége. Ezt nevezzük egyébként fejlesztő értékelésnek. Nem kell mindig osztályozni, mert a jegy nem mindig, sőt gyakran nem fejezi ki mélységében a tanulói teljesítményt, nem ad arról elég információt. Mit jelent az, hogy hármas? Mi van ebben benne? Vagyis a digitális támogatás átalakíthatja az osztálytermi munkát, az értékelést és sok minden mást is. Nagyon fontos feladat, hogy a pedagógusok adminisztratív terhein csökkentsünk, hogy átláthatóvá tegyük számukra, hogy hol tartanak, hogyan építhetik föl az egész tantervet, ahhoz milyen tevékenységeket kapcsolhatnak. Megtervezhetik, hogy milyen tevékenységeknél szükséges az osztálytermi szemléltetés, előadás, hol alkalmaznak majd csoportos, és hol egyéni munkát, mi az, ami hagyományos eszközöket igényel, s mi az, ami digitális módszereket. Tehát újra kell gondolni a tanulást és tanítást. Úgy vélem, hogy a pedagógusokban és a magyar köznevelési rendszerben óriási kihasználatlan potenciál van ezen a téren.
Be tudnak épülni a magyar oktatásba a mostani kutatások eredményei?
Muszáj lesz. Nincs más út. Persze, hogy be tudnak épülni. Én azt látom, hogy ez a helyzet sokaknak felnyitotta a szemét. Mondjuk egy fél évvel ezelőtt, amikor előadásokat tartottam, vagy tartottunk a kollégáimmal erről a témáról, akkor mindig megkaptuk, hogy megelőzitek a korotokat. Mondtam, hogy nem a korunkat előzzük meg, csak az általános magyarországi iskolai gyakorlatot. De innen el kell mozdulni, és most sokan rájöttek, hogy nem kell az e-világtól félni. Nem kell kiűzni a mobiltelefont az osztálytermekből, nem kell rettegni tőlük, hanem okosan kell használni azokat. A telefon nem attól okos, hogy maga az eszköz okos, hanem attól, hogy mi okosan tudjuk használni. Egy amerikai kollégám mondta egyszer, hogy az okostelefon a XXI. század svájci bicskája. Gondoljunk bele, hogy mi minden van rajta! Tehát nem üldözni kell, hanem megtanulni használni, okosan, értelmesen, alkalmazva a mindennapi feladatainkra. Én azt gondolom, hogy megvannak a tapasztalatok, a felmérések, ezeknek a tudományos megalapozása, és egészen biztos vagyok abban, hogy erre most az oktatásirányítás is nyitott.
Köszönöm szépen! Az Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoport vezetőjével, Csépe Valéria professzor asszonnyal, pszichológus, akadémikussal beszélgettem. Még egyszer köszönöm!
Én köszönöm a lehetőséget! Viszonthallásra!
