A szándéktól a megvalósulásig

Egy új nemzet alaptanterv bevezetésének van egy jobban, és egy kevésbé ismert terepe. Míg az előbbi a kerettantervek kidolgozását, azok bevezetését, vagy új az tankönyvek létrehozását érinti, tehát úgyszólván a logisztikai kérdéseket, addig az utóbbi a rutinok megtörésére és újak kialakítására utal. Ez tehát a nehezebb terep – hangzott el Halász Gábor előadásában az új Nemzeti alaptantervet és az azt előkészítő munkát bemutató szeptemberi konferencián Egerben.

„Egyének, pedagógusok, iskolák sokaságának a viselkedése kell, hogy változzon, és a megszokott gyakorlattól jelentősen eltérjen.”  – véli a tervezetet kidolgozó Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoport implementációs vezetője.

A teljes előadás az alábbi videón látható.

A Tanulás újratöltve – A tartalomfejlesztés új lehetőségei című szakmai konferencia házigazdája Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) rektora volt. A köszöntők után az első előadást Csépe Valéria, az Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoport szakmai vezetője tartotta Kompetencia újratöltve – Az új Nat tervezete címmel. Juhos István, a kutatócsoport okostanterv-fejlesztési vezetője a digitális tanulásról tartott előadást, Pajtókné Tari Ilona, az EKE rektorhelyettese pedig a Komplex Alapprogramról és a köznevelés módszertani megújításának szükségességéről. Sipos Imre, az EKE Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetének főigazgatója az okostankönyvek használatában rejlő lehetőségekről beszélt.

Digitális tanulás: előadás a szakmai konferenciánNyelvtanulás: tudományos érvek a kétnyelvűség mellett