Míg a nevadai Cold Springs egyik általános iskolájában a diákok kicsöngetés után az iskolabuszhoz sietnek, a tanárok a könyvtárban gyűlnek össze szokásos találkozójukra. Egy hatalmas táblára az iskola mind a 980 diákjának nevét felírják, majd megpróbálnak az összes tanulóról felidézni valami személyeset. Míg van olyan gyerek, akiről néhány hét alatt számos dolog megtudható – például hogy allergiás a piros ételfestékre, sok háziállata van, vagy szeret úszni – addig mások életéről semmi sem derül ki.
A rendhagyó, táblás módszer abban nyújt segítséget, hogy azok a diákok is figyelmet kapjanak, akik tartózkodásuk miatt könnyen „észrevétlenek” maradnak a hétköznapi pörgésben. A láthatatlanság ugyanis számos veszélyt rejt: egy gyerek visszahúzódásának lehet olyan oka, amely felelős felnőtt, például egy tanár beavatkozását igényli. A józan ész mellett tanulmányok is bizonyítják, hogy azok a diákok, akik nem tudnak mély kapcsolatokat kialakítani az iskolában, sokkal inkább ki vannak téve az iskolai lemorzsolódás, viselkedészavarok vagy akár az öngyilkosság kockázatának. „Minden egyes diákunknak minden egyes napon legalább egy tanárral, felnőttel kell, hogy legyen valódi kapcsolódási élménye!” – jelöli ki a célt Roberta Duvall iskolaigazgató.
Szeretet, kör
Az ötödik osztályban tanító Stephanie Horne például az egyik táblás értekezleten döbbent rá, hogy éppen a legjobban teljesítő diákjáról tudott a legkevesebbet: egy lányról, aki mindig időre végzett a feladataival és sosem kért segítséget. Miután ezt felismerte, Horne igyekezett közelebb kerülni a visszahúzódó diákhoz. Kitűzőiről, az iskolába behozott játékairól kérdezgette a lányt, teret adva a személyesebb hangvételű beszélgetéseknek. Horne emellett több olyan játékos feladatot is beépített a tanórákba, amit a gyerekek vezetnek le, különös figyelmet fordítva a maguktól ritkábban szereplőkre. Így a tartózkodóbb diákok is lehetőséget kaptak, hogy az osztályközösség perifériájáról a középpontba léphessenek.
Az iskola egy másik tanára, Kaly Krentz eközben a péntek reggeli „Szeretetkör” gyakorlatát honosította meg: a gyerekek kis cédulákra írják fel egymás jótulajdonságait, amelyeket a tanár összegyűjt, majd egyenként felolvas. Egymás erényeinek elismerése összekovácsolja a közösséget, miközben a tanárnak is segít jobban megismerni az osztályt.
Mindig lehet
Az iskolán belüli személyes kapcsolatok kialakítását segítő módszerek bevezetése előtt jóval töredezettebb volt a közösség – mondja az iskolaigazgató – mivel a vidéki környezetben a családok egymástól távol élnek és jellemzően ritkán járnak össze. Szintén kihívás, hogy a diákok csaknem fele hátrányos helyzetű, a szegénységi küszöb alatt élő családból érkezik.
A tudatos közösségépítés azonban eredményesnek látszik: csökkent az iskolaelhagyók száma és valamelyest a tanulmányi eredmények is javultak. Ugyanakkor még mindig van tennivaló: a tavalyi felmérés szerint a Cold Springs-i diákok 18 százaléka változatlanul úgy érzi, senkinek sem tűnne fel, ha egy napon nem menne iskolába, és a gyerekek 40 százaléka szerint a tanárok nem értik meg a problémáikat. Mindig lehet tehát több figyelmet adni, véli Duvall, de „már jó úton vagyunk”.
A meleg iskolai légkör fontosságáról olvassa el korábbi cikkeinket is:
Így építhetünk boldogabb iskolákat
Együttérzéssel az iskolai bántalmazás ellen
Így tanulhatnak a gyerekek az iskolai vitákból
