Tanítva tanulunk igazán – a Street Trainingen járt az Oktatás 2030

Egy különleges szabadtéri rendezvénysorozathoz, a Street Traininghez csatlakoztak az Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoport szakértői. Az esemény idei első helyszínén, a budapesti Városligetben 40 tréner 46 programján vehettek részt az érdeklődők. Munkatársaink – Danghel Edit és Muhari Orsolya – Tanítva tanulunk igazán címmel tartottak 1,5 órás “akváriumtréninget”, amelynek végén Barlai Katalinnal, Kovács Anikóval és Szirtesi-Nagy Rékával is beszélgethettek a résztvevők, akik szintén az Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoport szakértői.

Szórakoztató és elgondolkodtató feladatok során azt kutatták, hogy mi motiválja az embert, milyen erőforrásokat tud mozgósítani a tanulás és a tanítás során. Milyen korlátok, keretek, kötelességek és lehetőségek veszik körül, és hogyan lehet ezeket módosítani a fejlődés érdekében. 

Egyéni komfortzónájuk határait a résztvevők úgy mérték fel, hogy egy kötél segítségével összekapaszkodva, csukott szemmel lesétáltak a Királydombról. Gyorsan kiderült, hogy a tapasztalatok szoros összefüggésben vannak mindennapi munkahelyi működésükkel is. Hiszen az ismeretlentől való félelem, a belső gátak gyakran visszatartanak olyan lépésektől, amelyeket egyébként megtennénk, ha tudjuk: számíthatunk másokra. 

Bár mindenkinek máshol vannak a határai, a megfelelő kommunikáció, az együttműködés, a kreativitás, a kritikus gondolkodás és az érzelmi involváció olyan lépésekre sarkallja az embert, amelyek új nézőpontokhoz, és végső soron fejlődéshez vezetnek. Mindez pedig kulcsfontosságú egy pedagógus munkája során is, hiszen az ő feladata a tanulók támogatása, koordinálása, mentorálása az egyéni adottságokhoz igazítva – vonták le a tanulságokat a résztvevők.

Megállapították azt is: a tanuláshoz bátorság, a komfortzóna elhagyása szükséges, és mindenkinek megvan a saját módszere. Ennek megtalálásához azonban önreflexió kell, amihez saját magunk értékelésén keresztül vezet az út. 

A tréning során szituációs játékok segítségével azt is körbejárták a résztvevők, hogy milyen ösztönzők és módszerek támogathatják az aktív tanulási technikákat, hogyan lehet személyre szabni a diákok fejlesztését. Nem abból kell kiindulni, amit valaki nem tud, hanem abból, amit tud, és ezt megtámogatva motivációval, az eredmények folyamatos elismerésével továbbhaladni. 

És hogy mit vittek magukkal a csapattagok a tréningről saját bevallásuk szerint? A szemüveget, amelynek segítségével képesek nézőpontot váltani, és immár kintről is, bentről is meg tudják vizsgálni saját működésüket, rutinjaikat. A jó hangulatot. A fejlődést és a növekedést. A lehetőséget, hogy alakíthattak a komfortzónájukon. 

 

A Street Training következő rendezvénye 2020. szeptember 26-án lesz Balatonalmádiban, a Szoborparkban, ahol ismét várják majd az érdeklődőket az Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoport szakértői egy hasonló akváriumtréningre. 

 

Részletek, jelentkezés és további információk: https://streettraining.hu/balaton-balatonalmadi-2020