Digitális állampolgárság – úton az egyenlőség felé

Az elektronikusan irányítható ország és a benne élő digitális állampolgár már rég nem csak a sci-fi írók víziója: Észtország a világ első digitális állama és hazánkban is épül már az e-világ. Miként állhat mindez a társadalom szolgálatába? És hogyan segítheti az oktatás a digitalizáció nyújtotta lehetőségek kihasználását?

A digitális állam jegyében a teljes észt közigazgatás az online térbe költözött. Az állampolgárok nemcsak mindennapos hivatalos ügyeiket, mint az adóbevallás, vagy az útlevéligénylés intézhetik okoseszközeiken keresztül, de még online is szavazhatnak. Saját bevallása szerint pedig az észt kormány gyakorlatilag a világ másik feléről is el tudná kormányozni az országot.

Az észt vállalkozások mindennapjait sem nehezíti a máshol sokszor riasztó mértékű bürokrácia: gyakorlatilag semmilyen ügyintézéshez nincs szükség személyes jelenlétre, még a peres ügyek is elintézhetők online választottbíróságokon.

Minden kezdet nehéz

A digitális állam alapköveként szolgáló elektronikus személyigazolványt az észtek eleinte kétkedve fogadták, hasztalannak tartották és „jégvakarónak” csúfolták. Aztán hamar megszerették, belátva, hogy az nemcsak a papír alapú ügyintézést, de az ezzel járó sorban állást is kiváltja.

Magyarországon tavaly év elején vezették be az elektronikus személyigazolványt, idén novembertől pedig az egészségügy lépett digitális szintet, többek között a kezelőorvos számára néhány kattintással elérhetővé téve a teljes kórtörténetet, a patikus számára a felírt gyógyszerek listáját. Hazánkban ugyan még nem születtek szóviccek a digitalizálódó államról, de talán elmondható, hogy egyelőre még az abban rejlő lehetőségeket sem értjük annyira, mint északi társaink.

Az elektronikus szolgáltatások révén Észtország – Jüri Ratas miniszterelnök szerint – évente 12 Eiffel-torony méretű papírhegyet spórol meg a bolygónak. Emellett, pusztán az elektronikus aláírás használata 500 millió dollárnyi adminisztrációs költséget, vagyis az észt GDP 2 százalékát takarítja meg az ország büdzséje számára. Mindezeken felül pedig az egyszerű ügyintézés a külföldi befektetőket is vonzza.

Nem csak a pénzről szól

De talán a mérhető gazdasági előnyöknél is fontosabb a digitalizációnak is köszönhető társadalmi szemléletformálódás. „Hozzászoktak az észtek, hogy minden elérhető, minden a saját akaratukon múlik, és nem kell kiskapukat keresni” – mutat rá a lényegre Bereczki András, észt tiszteletbeli főkonzul.

Az egyszerűség és az átláthatóság értékessége mellett szintén vitathatatlan, hogy az internettel kitágul a világ. A felhasználók tartózkodási helyüktől függetlenül kapcsolatba léphetnek egymással, megismerhetnek távoli területeket és helyzeteket, bekapcsolódhatnak globális problémák megoldásába és aktívabbak lehetnek saját, helyi közösségükben is.

Mivel egyre többen egyre több időt töltenek az online térben, társadalmi elvárásként jelenik meg, hogy az online tevékenység legyen a közösség számára is éppoly értékes és hasznos, mint amilyen örömteli és eredményes az egyén számára. A digitális állampolgároktól az offline környezetben megszokott minőségű és kultúrájú viselkedés várható el a világhálón is.

Egyenlőbb esélyek, oktatás

Ahhoz, hogy a csupán 1,3 millió lakosú, azonban hazánkéhoz hasonló társadalmi egyenlőtlenségekkel küzdő Észtországban digitális szakadék helyett inkább egy egyenlőbb közösség születhessen meg, ­­elengedhetetlen volt, hogy az „új” világ nyújtotta előnyökből az összes állampolgár egyforma mértékben részesülhessen. Ennek egyik alapja, hogy mindenki rendelkezzen megfelelő sávszélességű internettel (amit az Európai Unió Digitális Agendája 2020-ra az összes tagállam, így hazánk számára is előír), valamint az ehhez szükséges eszközökkel.

A technológiák készség szintű elsajátításához, de még inkább az említett értékrend megalapozásához elengedhetetlen, hogy a digitalizáció már az alapfokú oktatásban hangsúlyos legyen. Az iskolában a gyerekek játékos-kreatív feladatokon keresztül értelmezhetik magukat újra a digitális térben, a pedagógusok példa- és útmutatása nyomán pedig megérthetik az online lét lehetőségeit és felelősségeit is.

Így nemcsak a gyorsan változó világgal és a technológia fejlődésével lépést tartó társadalom alakítható ki, de elérhető közelségbe kerül, hogy a jövőben a szűkebb és tágabb környezetük élethelyzeteire fogékony, a körülmények javításáért tenni képes és akaró generációk nőjenek fel.

 

A témában:

Aktív állampolgárok nevelése, ingyenesen letölthető könyv az eTwinning oldaláról: https://www.etwinning.net/hu/pub/highlights/etwinnings-2016-publication-.htm

Az Európai Unió digitális menetrendjének céljai és eredményei (angol nyelven): https://ec.europa.eu/digital-single-market/en/download-scoreboard-reports

Online kurzus a biztonságos internethasználatról (angol nyelven):
http://www.europeanschoolnetacademy.eu/web/online-safety-course

 

 

pexels-photo-256468